Tata vára egy nagyméretű tó partján sík területen található, vizesárokkal védett erősség, amely az Által-ér mocsárvidékének egy természetes átkelőhelyként működő szűkületében sziklamagra épült. Így a középkortól egészen a XVIII. századig nemcsak a katonák kitartásában, fegyvereiben, a falak erősségében és a vizesárokban bízhattak a védők ostrom esetén. A vár fő szerepe az volt, hogy ellenőrizte a Budáról Bécsbe tartó, a korabeli Magyarország legfontosabb kereskedelmi, majd a török időkben katonai útvonalának mocsárvidéki átkelőhelyét.
Valószínűleg a Lackfi család, építette fel az első kisméretű váracskát, ami ma már csak jórészt alapjaiban látható a belsővárban. A XV. században kisebb megszakításokkal egészen a török megjelenéséig, királyi birtok volt. A többször kibővített, négy saroktornyos várkastély Zsigmond és Mátyás király idején pihenési és vadászati célokat szolgált.
A XVI. század közepére három részre szakadt Magyarország. Tata, mint a Királyi Magyarország végvárrendszerének tagja, Komárom elővára volt. I. Szulejmán hadjáratai valamint a 15 éves háború (1591-1606.) során számos ostromot élt meg a ma is látható – olasz építészmesterek irányításával kiépített – külső védműrendszer. Az alig néhány száz fős védősereggel védett vár általában csak néhány napra volt képes feltartóztatni a felvonuló főseregeket. Ezekben az időkben pusztult el a belső várként használt várkastély.
A vár a Rákóczi-szabadságharc után elvesztette katonai jelentőségét. Az Esterházy család grófi ága 1727-ben vásárolta meg a tatai uradalmat, ám az elkészült tervek ellenére sem volt elég pénzük a vár vízikastéllyá való átépítésére. A várban így különféle irodák, raktárak és uradalmi börtön került elhelyezésre. Jelenleg, az egykori belsővár többször átépített épületmaradványában múzeum található, melynek római és középkori kőtára és helytörténeti kiállítása mindenképpen megér egy látogatást!