MEGHÍVÓ
„Természetes Életmód programok a klímaváltozás idején, Tatán”
Szeretettel meghívja Önt a Természetes Életmód Alapítvány
„A permakultúra jó gyakorlatai” (2)
Című szakmai rendezvényre a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01438 azonosító számú projekt keretében.
Időpont: 2021.október 11. (hétfő) 16:00 óra.
Helyszín: Tata, az Új Kajakház és Ökoturisztikai Központ (Tata, Tópart sétány 2.)
A permakultúra három fő etikai elve „Viseld gondját a Földnek, törődj az emberrel, és a megtermelt többletet méltányosan oszd el.”
A rendezvénysorozat mai előadásának célja: Megismerkedni a permakultúra fogalmával, szellemiségével, hiszen a permekultúra nem csak kertészkedés, hanem „életmód”. A permakultúra olyan mezőgazdasági termelő rendszerek tervezése, és működtetése, amelyek rendelkeznek a természetes ökoszisztémák változatosságával, stabilitásával és rugalmasságával. Az emberi közösségek és a természetes táj olyan harmóniája, aminek segítségével vidéki és városi környezetben, kis és nagy léptékben, egyéni életünk megszervezésében egyaránt jól használhatók.
PROGRAM:
16 órakor KÖSZÖNTŐ és a PROJEKT RÖVID BEMUTATÁSA Labanc Györgyi kuratóriumi elnök
16:10 órakor SZAKMAI ELŐADÁSOK
17:30 órakor SZENDVICS VACSORA, CIKÓRIAKÁVÉ, GYÓGYTEA, BIOSZÖRPÖK KÓSTOLÁSA
17.50 órakor SZAKMAI ELŐADÁSOK folytatása
19:00 RENDEZVÉNY ZÁRÁSA
Mottó: „Míg a világ problémái egyre bonyolultabbak, a megoldás továbbra is zavarba ejtően egyszerű." Bill Mollison
Szakmai előadások és előadók:
1.) Milyen a lehet jövő kertje? Permakultúra a mindennapokban. Egy átgondolt természetet megfigyelő, „utánzó” életmód megvalósítása. Hogyan kertészkedjünk „kevés” fizikai munkával?
Baji Béla Okleveles kertészmérnök, Permakultúra diplomával. Permakultúra Magyaroszági elterjesztője (2009). A Permakultúra és önellátó gazdálkodás c. könyv szerzője. (2011) A MAPER tiszteletbeli
elnökségi tagja.
2.) A családi önellátás és önfenntartás kérdései. A Permakultúra jó gyakorlatai a „Valaha tanyán”! Kulcsár Péter a „Valaha tanya” megálmodója, működtetője, a Magyar Permakultúra Egyesület (MAPER) gazdasági vezetője.
3.) A gyerekek személyiségének fejlesztése, a Permakultúra módszereinek segítségével. A Permakultúra holisztikus szemlélete az óvoda- és iskola kertben. Labanc Györgyi Környezeti nevelő.
Szeretettel várunk minden olyan érdeklődőt, aki felfedezte újra, a természet csodáit, és a természetet utánozva, olyan saját kertet képzel el, amiben kevesebb munkával, elláthatja saját magát és a családját.
Az ilyen óvoda- és iskolakertben a gyerekek szívesen dolgoznak, élvezve közös tevékenységük valódi gyümölcseit.
Felhívjuk a Tisztelt Érdeklődők figyelmét, hogy a rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Részvételi szándékát kérjük, jelezze 2021.október 10. 18 óráig a e-mail címen, vagy az alábbi telefonszámon:
+36 30- 419-5080 Labanc Györgyi
A következő rendezvény várható időpontja: 2021. október 25 (hétfő)
Helyszín: Új Kajakház és Ökoturisztikai Központ (Tata, Tópart sétány 2)