A hazai erdők egyik legkorábban, már a lombfakadással egyidőben virágzó fafaját, a zselnicemeggyet választotta 2012-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület.
Az egész Európában elterjedt fafaj termését a kőkorszaki ember fogyasztotta, napjainkban az erdők élővilágának változatosságát növelő szerepe és esztétikai értéke jelentős.
A szakmai javaslatok alapján immár 17. alkalommal megválasztott év fájának az adott évben nagyobb figyelmet szentel az erdészeti szakma és kutatás, bemutatása az erdei iskola programok és az erdészeti ismeretterjesztés kiemelt témája.
A zselnicemeggy (Padus avium) akár már április elején, a lombfakadással egyidőben virágzik. A fafaj magyar neve a szláv eredetű zöld (zelena) szóból vezethető le, ami szintén a korai lombfakadásra utal. Erősen illatos, 15-20 fehér virágból álló fürtös virágzata a mészkerülő erdők patak- és folyómenti részeinek dísze. A magyar nyelv ismeri még májusfaként, büdöshársként, gyöngyvirágfaként vagy apró fekete terméseire utalva vadmeggyként és kutyacseresznyeként.
Hatalmas elterjedési területtel bír, Eurázsia java részét felöleli. Európában a Skandináv-félsziget északi csücskéig is eljut, délen viszont az Ibériai-, Appennin- és Balkán-félszigeten felszakadozottá válik areája. Nyugat-keleti irányban Nagy-Britanniától egészen az Amur-vidékig, Kamcsatkáig és Japán északi részéig nyúlik, érdekes módon Észak-Afrikában az Atlasz-hegységben is megjelenik, s itt éri el legmagasabb előfordulását 2200 m tengerszint feletti magasságon. Közeli rokonai Koreában és Észak-Amerikában élnek, ez utóbbiak közé tartozik a hazánkban idegenhonos fajként terjedő kései meggy (Padus serotina).
8-18 m magas fafaj, de kedvezőtlen termőhelyeken csak cserjeméretű marad. Feketésszürke kérge egyébként gyógyászati jelentőségű (Cortex Pruni Padi), amelynek hatóanyaga vizelethajtó, izzasztó hatású, s köszvény, reuma és szifilisz ellen is használták. Különösen a skandináv országokban kérgéből színanyagokat vontak ki, s különböző vegyi anyagok hozzáadásával szürke, narancssárga vagy sötétbarna gyapjúfestékeket nyertek.
Borsó nagyságú, fényes fekete lédús termései keserédesek, július végén érnek. Bár kevésbé élvezhetőek, rég észeti bizonyítékaink vannak arra nézve, hogy a kő- és bronzkorban fogyasztották azokat. Ázsiai népek gyümölcslé és vegyes gyümölcsíz készítésére ma is alkalmazzák. Fateste sárgás- vagy vörösesfehér, közepe – az ún. gesztje – zöldesen sávozott. A faanyag meglehetősen rugalmas, könnyen hasítható, jól polírozható és esztergályozható. Nincs akkora jelentősége a faiparban, mint a közönséges cseresznyének, de a belsőépítészetben és csónakgyártásnál gyakran találkozunk érdekes faanyagával.
valamint a magas vízigényét. Ezeken kívül tipikus mészkerülő faj, mindig mészmentes termőhelyi viszonyok között jelenik meg. Szereti a humuszban és tápanyagokban gazdag talajokat, lombos fafajaink közül lombalma az egyik leggyorsabban lebomló, nagymennyiségű kalciumot juttat vissza a talajba, ezáltal termőhelyét is javítja. Termőhelyi igényének megfelelően hazánkban a síkvidékeken elsősorban az ártereken jelenik meg, ahol jól elviseli a nagyobb termetű fafajok árnyalását. Ezen kívül ott van a láperdőkben is, ebből következően mind a mozgó, mind a pangó vizet jól tolerálja. A hegy- és dombvidékeken a patakok mentén találjuk, miként a láperdőkben, itt is a mézgás éger (Alnus glutinosa) jellemző kísérő fafaja.