Őseink ekkor tartották a kerecseny ünnepét, a fényünnepet, mely az egyik legnagyobb ünnepnek számított. Ilyenkor volt a leghatalmasabb a sötétség, és a legerősebb a sötét erő.
Őseink ezen a napon délben, amikor a nap a legmagasabban járt, napszert tartottak és kerecsen sólymot röptettek, hogy az még magasabbra emelje a napkorongot, hogy a fény győzedelmeskedhessen a sötétség felett.
Az ünnepi tűzszer keretében két szertüzet is gyújtottak. Elsőként a nyugati szert gyújtották meg, ami a múltat és az elmúlást szimbolizálta. Szokás volt, hogy az otthonról hozott, éghető, természetes anyagból készült használati tárgyaikat - fakanalat, seprűnyelet - is elhozták, azokra rámondták sérelmeiket, bűneiket, vagy éppen azokat a dolgaikat, amiktől szerettek volna megszabadulni, majd tűzre vetették.
Ezt követően, az újjászülető fény felragyogásának örömére meggyújtották a keleti szertüzet, mely a megújulást jelképezte. A "keleti tűz" célja az volt, hogy az emberek szivét megtöltse meleggel, fénnyel, ami erőt ad nekik az új esztendőre.
A szertartások fontos része volt a rituálét követő ünnepi „étkezés, az áldomás is.”
Barátsággal: Labanc Györgyi és Czumpf Attila
