Megszólítás és személyes meghívás a természeti-társadalmi fenntarthatóság értelmezésén és gyakorlati megvalósításán munkálkodó sors-társaimhoz
Valószínűleg napjainkra elegendő ismerettel rendelkezünk a Föld nevű bolygó-otthonunk emberiség előtti, közbeni - és ha így folytatjuk - utáni működéséről ahhoz, hogy belássuk az antropocén társadalom nincs könnyű helyzetben.
/A témával kognitív és emocionális intelligenciánkat alaposan próbára téve összegzően foglalkozik Vida Gábor: Honnan hová Homo? Az Antropocén korszak gondjai című tanulmánya (2012) és még számos - elnézést, hogy itt föl nem sorolt - tudós gondolkodó egyre szaporodó munkája./
Az elmúlt évezred második felében (1968) már szembetalálkoztunk a választási lehetőséggel, ami az évezred végére sem veszítette el súlyát, sőt… „Vagy megpróbálunk kialakítani valami időtálló, fenntartható (élet)- rendszert, mely átgondolt, mértéktartó, egészséges, olcsó, vagyis szép és egyszerű; vagy folytatjuk eddigi életünket, amely átgondolatlan, mértéktelen, egészségtelen, költséges, tehát nem fenntartható, ön- és környezetpusztító. /Magyar Élőfalu Hálózat állásfoglalása 1998-ból./
Az is nyilvánvaló, hogy méltányos megoldáson - például a fenntartható visszavonuláson - célszerűbb abban a kegyelmi állapotban gondolkodni - dolgozni, amíg nincs nagyobb káosz, mert akkor már a túlélés mindent fölülíró szabályozatlansága szerint fogunk sodródni. /Mértékadó és kellő tudományos ismerettel bíró államférfi javasolta ezt egy országos fórumon két évvel ezelőtt./
Azt is tudjuk, a mai élménytársadalom - más szakkifejezéssel globális roncstársadalom - valódi érdekei szerinti megszólítása nincs intézményesen kimunkálva. Tudjuk miért. Ahogy jó megoldást kínáló fenntarthatósági programunk sincs. Jó feltáró tanulmány viszont annál több. A probléma krónikus és kronologikus. „Az ember azért nem jár helyes úton, mert a helyes út előtte el van zárva, vagy ha már rajta van, nem érzi ott jól magát.”/Ezt Szent Ágoston állapította meg, látva a nehezen foltozható szakadásokat az élet szövetén./
Abban is biztosak lehetünk, hogy elkötelezett tudósnak, karizmatikus vallási vezetőnek, felelős politikusnak, vagy bárkinek, aki az ökológiai lábnyomát szeretné elfogadható méretűvé alakítani, nem lesz sikeres a ténykedése, amíg magán ki nem próbálja azt a programot, amit másoknak szán. „A legeredményesebb tanítás az, ha azt tesszük, amit tanítunk.” /Mondta Don Bosco (1815-1888) abban a korszakban, amikor még nem volt föltalálva a környezeti nevelés, de ő már alkalmazta./
A kísérlet - talán az utolsó kísérlet - életszerűségét az is növelné, költségeit viszont jelentősen csökkentené, ha egy megfelelő méretű és részletgazdag humánökológiai-humánetológiai modell állna rendelkezésünkre, amely befogadná a kidolgozásra váró, vagy már jól bevált fenntarthatósági megoldásokat, ötleteket vagy terveket A-tól Z-ig. Ökologikusan, ökonomikusan és ökumenikusan. Rendszerében ilyesmik az ökofalvak világszerte. (Megjegyezni kívánom, hogy a kihívás nem kicsi. Mivel sohasem volt királyi útja a jó tanításnak és a hasznos dolgok elterjedésének, az ellenkezőjének annál inkább. A helyzetet nehezíti, hogy lassan nem lesz kivel és kinek átadni a megmentendő reményt. Ha nem teszünk ellene, a bioszférából lassan eltűnik az egyik legveszélyeztetettebb élőlény: a tájban élő ember és a következő generáció(k)nak nem lesz hiteles mintája, amit követhetne.)
Ehhez a damaszkuszi utas megoldáshoz - ahol már nagy a tolongás - szeretném megfontolásra javasolni egy, a Világot már korábban megjárt ötlet újragondolt változatát. A kivitelezéshez felajánlom Magyarország egyik első ökofalujának, a Természetes Életmód Alapítványnak Tata-Agostyán határában fekvő működési területét.
Megtisztelő lenne - de leginkább közös jövőnknek válna hasznára – ha elfogadnák meghívásomat egy eddig még sehol ki nem próbált fenntarthatósági kísérlethez: a saját fenntarthatósági (túlélési) kísérletünkhöz. Hitelesség és megszólító erő vonatkozásában a Római Klub kicsi szép „reinkarnációja” lehetne. /Elnézést a nagyvonalú lelkesedésemért./ Éves összefoglalók születhetnének ajánlásként az egyéni és közösségi megoldásokat segítendő. Országnak, világnak… /De Urbi et Orbi is mondható./
A fenntarthatósági modell területen a saját egyéni, vagy társasági tartózkodás huzamosabb ideig, akár bentlakással is elképzelhető. Úgy is, hogy az erre vállalkozó megépíti (ha igényli, segítséggel) saját, természetes szükségleteihez igazodó azilumját. De épülhetne egy olyan alkotóház is – például Mátyás király altárnokmesterének a területen egykor állt mértéktartó udvarházának pontos másolata- ahol a bentlakók, jóérzéseikkel telve, üzleti tervet készíthetnének a GDP-n túli élethez. /Volt erről egy MTA vitafórum 2009-ben./
A „legjobb befektetés az életmódváltás” eszméjét valló, a tájban a helyüket kereső idelátogatónak az a különös örömük lehetne, hogy járhatnak-láthatnak a fenntarthatóság Rózsadombján (ha jobban tetszik: Beverly Hills-én), ahol „nagyságuk legszerényebb öltözékében” együtt vannak a talán egyetlen élő bolygó rendjén munkálkodó jelesek és az általuk kidolgozott rendszer biztonsággal alkalmazható másutt is. /Például válságkezelő, állami, egyházi programokban, de főképpen a saját alternatív házunk táján./
A kétkezi munka semmivel sem pótolható öröme is kiteljesedhet a templomkertben (Ora et labora), vagy a majorságban végzett tevékenység során. Az így előállított érték, ami jellemzően egészséges élelem, a helyszínen elfogyasztható, kinek-kinek ízlése szerint. /Épülő templomunkat, ami egy helybéli XIII. századi rotunda másolata, Assisi Szent Ferencről neveztünk el immár tíz esztendeje. Van rajta mit alakítani, ahogy magunkon-magunkban is./
Tisztelet Barátaim, Sors-társaim, Régi-új Mestereim!
Örülnék visszajelzéseiknek, ami akár élőszóban, Agostyán- Ágostonliget alléin is megtörténhet peripatetikusan, ahogyan az ilyen fontos dolgoknak régen is megadták a módját.
Agostyán 2013. március 13.
Üdvözlettel és barátsággal: Czumpf Attila