Itt és most a természeti - társadalmi háborúról és békéről.
„Ahol nagy ínség, ott közel a segítség”
Érdekes időben élünk. Korábban is elmondták ezt a világunk működéséről többet tudók: próféták, tudósok, vagy éppen felelős gondolkodású tájban élő emberek. Aztán a 60-as évektől leadott jelzések arra figyelmeztettek, hogy már nem a lét határozza meg a tudatot, hanem a lék.
Erről többet, itt és most nem érdemes mondani: már csak a kisebb rosszak közül lehet választani, ha így folytatjuk.
A rossz hír. Mintha egy nagy játékteremben lennénk. A rendszer logikája szerint a játékgép (ti. a jelenleg érvényben lévő gazdasági modell ) ellen nyerni nem lehet. Csak eszi a pénzt (értéket, energiát, életet, hitet, jövőt stb.) És mi csak dobáljuk bele… Az még hagyján, hogy a végén megszabadulunk – a természeti környezet számára – teljesen fölösleges dolgainktól, de eltűnhet (összeomolhat) a játékterem is.
A jó hír: van még kiút.
Hogy, az önszabályzó rendszer, a Világ (teremtett, vagy keletkezett, kinek- kinek meggyőződése szerint), benne Magyarország éltető sokszínűségéből, mennyi minden tűnt el, fölsorolnunk sem érdemes. Már mindent megírtak, jelentettek, utalva megoldási lehetőségekre. Ezeket újra áttanulmányozni, aligha lesz időnk. Sajnos, sok az ismétlés ezért elég csak a legutóbbiakat előkeresni. (pl. Hetesi Zsolt Az utolsó kísérlet c. tanulmányát, vagy a Magyar Élőfalu Hálózat „négyévszakos” hírleveleit.) Egy generációnak már szinte tolmács kell hozzá.
Alig húsz éve növesztjük azt a nemzedéket, aki - önhibáján kívül – egy szintetikus- technológiai világban létezik. Már szüleiknek sincsenek elég tapasztalatai az eltűnő, valamikor megtartó vidéki életről, miközben az új korszak „élménytársadalma” leértékelte az ősi módon biztonságot adó kétkezi munkát is. („Trendi” a fogyasztás templomainak, kanapéfókája”, akinek nagy a rezsije, és az őt eltartani tudó „nejlonceleb” lett. Nem valószínű, hogy ez lehet egy fenntartható rendszer fundamentuma szerves és spirituális szinteken.)
Mi, a Magyar Élőfalu Hálózat tagjai, ezidőtájt kezdtük összerakni azokat az életmód életvezetési modell-kísérleteinket, amelyek nemzeti és nemzetközi szinten is bizonyítottak. A még összegyűjthető régi hasznos tudás, és a mai high-tech ismeretek együttes alkalmazásával egy új, fenntartható méltányos életminőség valódi alternatívái lettünk.
Városi társainknak az együttműködés számos változatait dolgoztuk ki.
Ehhez kellett a hit, amelyet így jellemezhetnénk: „Ha szakrálisan nem vagyunk organikusak, praktikusan nem megy…” (Mert, nincs jó élet a hamisságban.)
Sok mindent mi is leírtunk, állást foglaltunk, segítő módon támogattunk, de a végén, mindig megállapíthattuk: még nagyon gazdagok vagyunk, mert a valódi megoldások bevezetése helyett leginkább csak a kognitív és emocionális intelligenciánk megnyugtatása történt.
Most nem az egymásra mutogatásnak, kioktatásnak, kiátkozásnak van az ideje. Nagyobb gondban vagyunk, mint a devizahiteles csődhelyzet, vagy az időben meg nem oldott energiakérdés, a vidék megtartó erejének elvesztegetése és hitbéli meggyöngülésünk együttesen. Abból a fölismerésből jelentkezünk újra, hogy hazánk és a világ helyzetét, ha valamivel is javíthatjuk, most tegyük. És mi, ebben a kegyelmi állapotban – amíg kezelhető a helyzet – újra fölajánljuk eddigi tapasztalatinkat, rendkívül költséghatékony életvezetési modelljeinket, szaktudásunkat, hitbéli meggyőződésünket, és együttműködési szándékunkat.
Mert előbb – utóbb szembetalálkozunk a választási lehetőséggel:
Vagy, megpróbálunk kialakítani valami időtálló, fenntartható (élet)rendszert, amely átgondolt, mértéktartó, egészséges és olcsó, vagyis szép és egyszerű ;
vagy, folytatjuk eddigi életünket, amely átgondolatlan, mértéktelen, egészségtelen, költséges, tehát nem fenntartható, ön- és környezetpusztító. (Ezeket,1998-ban írtuk.)
A választás nekünk, ökofalu lakóknak is adatik:
Vagy, társak leszünk - lehetünk az (újra)teremtésben, vagy maradunk a biztonságot nyújtó, egyre több látogatót (jellemzően városit) fogadó otthonainkban, átélve, hogy van szép és egyszerű élet a GDP-n túl is.
Végezetül, nincs okunk félni, ha az új, méltányos életminőséget választjuk. Ehhez is kell gazdasági modell, hit, politikai meggyőződés, munkaerő.
Másképpen: bank, egyház, adminisztráció, energetikai háttér, mezőgazdasági termelési rendszer, építőipar, gép- eszközgyártás, kiemelten a hasznos tudást adó oktatási, képzési és művészeti intézmények, jó(l) tanítókkal, hogy csak a legfontosabbakat említsük. De nem így, mint eddig. Élhetőbben, fenntarthatóbban, boldogabban. Természetesen ezt is meg kell ismerni – ismertetni, tanulni – tanítani, és élni - segíteni. Ezekben lehetnénk társak, amíg ezt jókedvvel tehetjük, amíg a tartalékainkból futja.
Tavaszodván nekünk is eljön az igazság pillanata. Vetni kell jó földbe, jó magot, a jó gazda gondosságával. A természetes szükségleteinket biztosító rendszereink bennünket eltartanak, de a tudásunk továbbadásához, a szellemi vetésekhez segítségre (horribile dictu arányos pénzügyi segítségre) van szükségünk, hogy segíteni tudjunk. És most, sokaknak, sok helyen és nagyon sürgősen kell a segítség.
Új jelszót is javaslunk hozzá: (ha sokszor ismétli a média, kialakulhat az “aha” élmény.)
“Legjobb befektetés az életmódváltás!” Ajánljuk betétként a Jövő Bankjába. Mindenki jól jár, élőhelyünk a Föld, és rajta Magyarország is.
Magyarország, 2012. február 12.
A közös befektetés reményében megtisztelő válaszát várva, szeretettel és barátsággal a Magyar Élőfalu Hálózat nevében:
Czumpf Attila