A 2022. Év Rovara közönségszavazásának jelöltjei a hazai rovarfauna óriásai közül kerültek ki. E rovarok rokonsági körük és hazánk rovarvilágának legnagyobb képviselői, közülük kettő nemcsak termetében, de nevében is „óriás”: az óriás tőrösdarázs [Megascolia maculata (Drury, 1773)], Európa legnagyobb hártyásszárnyúja; az óriás énekeskabóca [Tibicina haematodes (Scopoli, 1763)] a legnagyobb közép-európai kabócafaj; és a fűrészlábú szöcske [Saga pedo (Pallas, 1771)] mely hazánk és Közép-Európa legnagyobb egyenesszárnyúja és akár 11,5 cm testhosszával, leghosszabb testű rovara.
Tekintélyes megjelenésükön túl mindhárom faj biológiájában megfigyelhetők olyan jellegzetességek, melyek miatt kiemelt figyelmet érdemelnek. Erről bővebben a jelöltek bemutatkozójában olvashatunk: Év Rovara 2022 szavazás
A szavazás a Fővárosi Állat- és Növénykert Állatszeretet Fesztiválján vette kezdetét, majd a Magyar Természettudományi Múzeumban és a Savaria Múzeumban személyes voksolással, valamint Magyar Rovartani Társaság honlapján, online felületen folytatódott.
A szavazás fej fej mellett haladt, ám a vége felé fordulat következett be: a november 18-án közzétett részeredmények (1. ábra) az óriás tőrösdarázs győzelmét jelezték előre, azonban az ekkor még utolsó helyen szereplő óriás énekeskabóca a hajrában fordított és végül az első helyen végzett az összesített szavazatok alapján.
Az óriás énekeskabóca 2017-ben már szerepelt a jelöltek közt, akkor a nagy szarvasbogár [Lucanus cervus (Linnaeus, 1758)] utasította maga mögé.
Az óriás énekeskabóca rendszertani besorolása
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rendsorozat: Szipókás rovarok (Hemiptera)
Rend: Kabócaalakúak (Auchenorrhyncha)
Alrend: Énekeskabóca-alkatúak (Cicadomorpha Evans, 1946)
Család: Énekeskabóca-félék (Cicadidae Latreille, 1802)
Alcsalád: Tibicininae Distant, 1905
Nemzetség (tribus): Tibicinini Distant, 1905
Nem (genus): Tibicina Amyot, 1847
Faj: Tibicina haematodes (Scopoli, 1763)
Az óriás énekeskabóca rokonságának rövid jellemzése
Az énekeskabócák családja a szipókás rovarok rendsorozatának (Hemiptera) – mely a nem teljes átalakulással fejlődő rovarok legnagyobb és legváltozatosabb csoportja – kabócalakúak (Auchenrorrhycha) rendjébe tartoznak. Közelebbi rokonságukba tartoznak a poloskák, levélbolhák, levél- és pajzstetvek. A rend a szipókások második legnagyobb és legváltozatosabb csoportja: több, mint 40000 fajt foglal magába. Közös jellegzetességük, hogy a rendsorozatra jellemző, sajátos felépítésű, szúró-szívó szájszerv a fej tövén ered. A rend képviselői kivétel nélkül növényi nedveket szívogatnak.
Az énekeskabócák családjába tartozó fajok a kabócaalakúak rendjének legnagyobb termetű képviselői, egyes fajok testhossza (a zárt szárnyakkal) a 40 mm-t, szárnyfesztávolsága a 80 mm-t is meghaladhatja. Összetett szemeik jól fejlettek, kidomborodóak. A fejtetőn három pontszem található, melyeknek szerepe a fény- és mozgásérzékelésben van. Szárnyaik átlátszóak, erezetük megvastagodott, gyakran feltűnő színezetű. Első pár lábaik combjain töviseket viselnek, ezek száma és alakja határozóbélyeg egyes csoportok elkülönítésében.
Lárváik több éven keresztül fejlődnek fák gyökerei közt a talajban, gyakran több méteres mélységben. A talajlakó életmódhoz való alkalmazkodás leginkább szembetűnő alaktani jegye megvastagodott, fogazott, ásásra módosult első lábaik. A fejlődés végeztével az utolsó stádiumú lárvák kiássák magukat és a talajon vagy növényekre felmászva kifejlett rovarrá vedlenek. A lárvális fejlődés idejének tekintetében a csúcstartó az észak-amerikai fáraókabóca [Magicicada septemdecim (Linnaeus, 1758)], mely nevéhez híven tizenhét éven keresztül fejlődik, majd tömegesen rajzik (Amazing Cicada Life Cycle | Sir David Attenborough’s Life In the Undergrowth | BBC – YouTube).
A család neve a hímek hangadásra való képességéből ered. Ez a potroh első szelvényében található domború kitinlemez (dobhártya) „pattintgatásával” történik, amit a dobhártyához kapcsolódó, kifejezetten erre a célra specializált izmok végeznek (3. ábra). A keletkező hangot a hártya alatti dobüreg erősíti fel. Az így keltett hang gyakran erős, messzire elhallatszik.
3. ábra Az énekeskabócák hangadásának mechanizmusa (forrás: https://time.com/6047529/brood-x-cicada/ )
Az énekeskabócák változatossága és fajgazdagsága az Óvilág trópusi, szubtrópusi (Hátsó-India, Indonéz szigetvilág) területeken éri el maximumát, de egyes fajaik megtalálhatók a mérsékelt égöv melegebb élőhelyein is. A családba jelenlegi ismereteink szerint több, mint 2500 faj tartozik.
Az óriás énekeskabóca küllemének leírása; elkülönítése más, hazai énekeskabócáktól
Nagy termetű, zömök rovarok. Testhosszuk 38-44 mm, zárt szárnyakkal (fejcsúcstól a szárnyak végéig); szárnyak fesztávolsága 75-85 mm. Az utolsó stádiumú lárváik levedlett bőrei (exuviumok) 26-30 mm hosszúak. Alapszínük sötétbarna, a fejtetőn, az előtor háti részén és a lábakon narancssárgás, vöröses barna mintázat díszíti. Potrohszelvényeik hátulsó szegélyei, valamint az utolsó potrohszelvény (ivarszelvény) teljes egészében narancssárgás, vöröses barna színű. Szárnyainak erezete feltűnő narancssárgás-vöröses, de ritkán zöld is lehet. Első pár lábuk combjaik a hasi oldalán két-két, nagyméretű fogat viselnek.
Az óriás énekeskabócához leginkább hasonló hazai faj a mannakabóca (Cicada orni Linnaeus, 1758), melytől testmérete (a mannakabóca testhossza, zárt szárnyakkal: 35-37 mm; szárnyfesztávolsága: 68-73 mm), első szárnyainak kereszterei mentén található fekete foltok (lásd 5. ábra) és éneke különbözteti meg.
Hazánkban e két faj mellett a Cicadetta montana (Scopoli, 1772) és Oligoglena tibialis (Panzer, 1789) énekeskabóca-fajok elterjedtek, melyek jelentősen kisebb méretűek (körülbelül 15-20 mm), illetve az első lábaik combjain három-három, apró fogat viselnek. Továbbá ismeretes Magyarországról adata a zümmögő énekeskabócának [Pagiphora annulata (Brullé, 1832)], melyet ugyancsak kisebb termete mellett jellegzetesen gyűrűzött potroháról ismerhetünk fel (vö. „annulata” (lat.) – gyűrűzött).
Az óriás énekeskabóca elterjedése, életmódja, jelentősége
Az óriás énekeskabóca Európa déli részén mindenütt megtalálható az Ibériai-félsziget kivételével. Elterjedési területe nyugaton a Francia Riviéráig; északon Németország déli-középső részéig (Baden-Württemberg, Bajorország és Rajna-vidék-Pfalz szövetségi államok), Morvaország déli részéig, valamint a Kárpátok vonaláig; keleten Iránig terjed. Hazánkban tömegesen a Balatonfelvidéken és Budai-hegységben fordul elő. Meleg domb- és hegyvidéki, erdei élőhelyekhez kötődik, kedvelt tápnövényei a tűlevelűek.
A hímek énekét július-augusztus hónapokban hallhatjuk, olykor nagyobb „kórusokban”. Az kifejlett állatok néhány hetes életük során párosodnak, a nőstények tojást raknak, majd elpusztulnak. Az óriás énekeskabóca tojásait a faágak szövetének felső rétegeibe rakja. A kikelő fiatal lárvák a földre hullva beássák magukat mintegy 40 cm mélyen a talajba, ahol kezdetét veszi éveken át tartó fejlődésük. Ez egyes irodalmi adatok alapján három évig tart, de ez az adat bizonytalan és a fejlődés hossza valószínűleg nagyban függ a terület klimatikus viszonyaitól és rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől. Az utolsó lárvalak a felszínre bújva vedlik imágóvá. A hátrahagyott lárvabőrök segítségével, az első pár láb fogazottsága alapján a területen élő énekeskabóca-faj, így az óriás énekeskabóca, is azonosítható.
Az óriás énekeskabóca, mint nagytestű rovar táplálékforrása lehet rovarokat fogyasztó hüllőknek, madaraknak.
A kabócák és énekük I. – Kulturális vonatkozások
A kabócák éneke már a régi idők emberét is ámulatba ejtette. Platón Phaidrosz című művében Szokratész szerint a kabócák valamikor emberek voltak, akik múzsák csábításának engedve, addig táncoltak és énekeltek míg megfeledkeztek az evés és alvás szükségletéről, amibe belehaltak. A múzsák jutalmul az éhségtől és fáradtságtól mentes életet ajándékozták nekik, valamint az életen át tartó éneklés képességét – kabócák alakjában. A görög mitológiában az énekeskabócák a halhatatlanság és újjászületés szimbólumai voltak. Életük ciklikusságáról először Arisztotelész ír Az állatok története című munkájában.
A kabócák lárvái az ókori Hellászban és Rómában kedvelt csemegének számítottak, a vízben főtt kabócát pedig gyógyhatásúnak gondolták, hólyagbántalmak esetén.
A kabócák és énekük II. – az „ének” tudománya
A bioakusztika az állatok által kibocsátott hangok tanulmányozásának tudománya, amely nemcsak a gerinces állatok (például kétéltűek, hüllők, madarak vagy emlősök), de a rovarok hangadását, hangérzékelését is tanulmányozza. A bioakusztikai módszerek alkalmasak egyedek és fajok észlelésére és populációk monitorozására.
Az énekeskabócák közös ismérve a hímek fejlett hangadása és ehhez kapcsolódóan a fejlett hangérzéskelés. A kabócák énekében az állatok szaporodásában van szerepe: a nőstények énekükről ismerik fel a faj hímjeit. Az ének hullámhossza és frekvenciája, valamint hang mintázatai fajra jellemzőek. Ezen hangok gyűjtése és hangminták elemzése alapján felmérhető egyes területek énekeskabóca-faunája, ahogy történt ez Romániában, Macedóniában vagy Bulgáriában. Továbbá, ezen módszerekkel elkülöníthetők egymástól olyan fajcsoportok fajai, melyek morfológiai bélyegek összehasonlítása alapján nehezen határozhatók. Erre jó példa a nálunk is honos Cicadetta montana és legszűkebb rokonsági köre (Cicadetta montana fajcsoport), mely hét alaktanilag nagyon hasonló, azonban énekében különböző fajból áll. A csoport hetedik faját 2007-ben, bioakusztikai módszerek segítségével írták le.
Hallgassa meg Magyarország énekeskabócáinak hangját interaktív pdf bemutatónk segítségével!
IRODALOMJEGYZÉK
Biedermann, R. és Niedringhaus, R. (2009): Biedermann, R., & Niedringhaus, R. (2004). Die Zikaden Deutschlands: Bestimmungstafeln für alle Arten. Wabv-Fründ., 410 pp.
Boulard M., 1995. Postures de cymbalisation, cymbalisations et cartes d’identité acoustique des cigales. 1.- Généralités et espèces méditerranéenes (Homoptera Cicadoidea). EPHE Biol. Evol. Insectes 7/8: 1-72.
Dalby, A. (2003). Food in the Ancient World from A to Z. Psychology Press, Hove, 432 pp.
Ferrari, G. (1987): Listening to the Cicadas: A Study of Plato’s Phaedrus (Cambridge Classical Studies). Cambridge University Press, Cambridge, doi:10.1017/CBO9780511659201
Gogala, M., Trilar, T., & Krpac, V. T. (2005). Fauna of singing cicadas (Auchenorrhyncha: Cicadoidea) of Macedonia-a bioacoustic survey. Acta entomologica slovenica, 13(2), 103.
Kóbor, P. (2021): Lepkék, bogarak és más ízeltlábúak. Szalay Könyviadó, Kisújszállás, 64 pp.
Malenovský I. (2016): Rozšíření a biologie cikády viničné (Tibicina haematodes) v České republice. Ústav botaniky a zoologie, Přírodovědecká fakulta, Masarykova univerzita, Brno, http://botzool.sci.muni.cz/cikada-vinicna
Mcloughlin M.P., Stewart R. és McElligott A.G. (2019): Automated bioacoustics: methods in ecology and conservation and their potential for animal welfare monitoringJ. R. Soc. Interface.162019022520190225
Merkl, O. és Dedák, D. (szerk.) (2020): Tíz év rovarai. Magyar Rovartani Társaság, Budapest, 104 pp.
Móczár, L. (1990): Rovarkalauz. Gondolat Kiadó, Budapest, 260 pp.
Sanborn, A. (2013). Catalogue of the Cicadoidea (Hemiptera: Auchenorrhyncha). Elsevier, 1002 pp.
Schedl, W. (2000). Taxonomie, Biologie und verbreitung der singzikaden Mitteleuropas (insecta: Homoptera: Cicadidae et Tibicinidae). Berichte-Naturwissenschaftlich Medizinischen Vereins in Innsbruck, 87, 257-272.
Sueur, J., & Puissant, S. (2007). Similar look but different song: a new Cicadetta species in the montana complex (Insecta, Hemiptera, Cicadidae). Zootaxa, 1442(1), 55-68.
Trilar, T., Gogala, M., & Popa, V. (2006). Contribution to the knowledge of the singing cicadas (Auchenorrhyncha: Cicadoidea) of Romania. Acta entomologica slovenica, 14(2), 175.
Trilar T., Gjonov I. és Gogala M. (2020) Checklist and provisional atlas of singing cicadas (Hemiptera: Cicadidae) of Bulgaria, based on bioacoustics. Biodiversity Data Journal 8: e54424. https://doi.org/10.3897/BDJ.8.e54424
Turista Magazin: „Itthon is sokfelé hallhatjuk a kabócák énekét” (Itthon is sokfelé hallhatjuk a kabócák énekét (turistamagazin.hu); hozzáférés: 2021. 12. 14.)
Varga Z., Rózsa L., Papp L. és Peregovits L. (szerk.) (2021): Zootaxonómai – Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., Budapest, 449 pp.
Vásárhelyi T. és Csiby M. (1983): Kabócák, bodobácsok. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 63 pp.
Forrás: https://www.rovartani.hu/ev-rovara/az-ev-rovara-2022/