Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozómadarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott „sasok” általában ennek a fajnak a képviselői. Ráadásul az egerészölyvek kifejezetten szeretnek is a forgalmas utak, autópályák mellett ücsörögni, hogy a kezelt (legeltetett, kaszált) gyepfelületek nyújtotta könnyebb zsákmányszerzési lehetőséget kihasználják. Azonban nem volt ez mindig így!
A hazai erdők egyik legkorábban, már a lombfakadással egyidőben virágzó fafaját, a zselnicemeggyet választotta 2012-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület.
Az egész Európában elterjedt fafaj termését a kőkorszaki ember fogyasztotta, napjainkban az erdők élővilágának változatosságát növelő szerepe és esztétikai értéke jelentős.
Az év madara 2011-ben az Széncinege
A 2011-es év madara, a széncinege (Parus major) a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, illetve a cinegefélék (Paridae) családjába tartozó apró termetű, közismert madárfaj.
Nem csökken az állománya; alkalmazkodóképes, így a nagyvárosok belső kerületeiben is megél; mesterséges odúkkal jól telepíthető; az Agrár-környezetgazdálkodási program is érinti a védelmét; a téli etető összes eleségtípusát fogyasztja.
Az év fája 2011-ben a Tiszafa
A hazai erdőtársulásokban leginkább érdekes színfoltként, elegyfaként előforduló, a kultúr környezetben azonban rendszeresen ültetett tiszafát választotta 2011-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület.
A mérgező voltára való tekintettel korábban ördög- vagy halálfának is nevezett tiszafa a közvélekedéssel ellentétben nem a Tisza folyóról kapta nevét, a ma használatos megnevezés a fafaj szláv eredetű nevéből származik.
Az év fája 2019-ben a sajmeggy
A sajmeggy sziklás területeken, ritkás erdőkben él, Dél-Európa hegyvidékein akár 2000 méter magasan is megtalálható. Közép- és Dél-Európában, valamint Kis-Ázsiában őshonos. A szakkönyvek először a 18. században említik önálló fajtaként. Élőhelyén kívül leginkább díszfaként termesztik, illatos virágai miatt különösen kedvelt.