A JELES NAPOK a környezettel, a fenntarthatósággal összefüggőek, azért fontosak, mert legalább évente egy-egy napon lehetőséget adnak arra, hogy foglalkozzunk a jövőnket érintő kérdésekkel. A világszervezetek ezekre a jeles napokra időzítik éves jelentéseiket az adott témakörben, a civil szervezetek pedig ezekhez a jeles napokhoz kötve tudják cselekvésre ösztönözni a lakosságot, s ezzel növelni erejüket a döntéshozóknál jobb szabályozók, határértékek, törvények elfogadása érdekében.

Figyeljünk a fenntarthatóság jeles napjaira, tájékozódjunk, vegyünk részt, fogjunk össze, cselekedjünk.

AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.

Az Állatok világnapja egész évre azt üzeni, hogy éljünk harmóniában a minket körülvevő élőlényekkel és a természettel.

Szent Ferenc prédikál a madaraknak (Jókai-kódex 1430)

(részlet)

Ki madaraknak Szent Ferenc mondá: Igen tartoztok Istennek, én húgim, madarak. És tartozzatok mindenkoron utet dicsérni a szabadságért, kit vallotok mindenütt röpülést, kettős ruháért avagy hármazotért, Noénak bárkájában Istentul timagatoknak megtartásért, égnek életi nektek adásáért. Ti nem vettek, sem arattok, és Isten titeket eléltet, és ad folyóvizet és kútforrásokat innotok, fészekre hegyet és halmot. És mert sem fonni nem tudtok, sem szőni, de maga ad tinektek és ti fiaitoknak kellemetes öltözést. Azért igen szeret titeket Teremtő, ki tinektek ezenne jót adott. Azért óggyátok magatokot, én húgim, madaracskák, hogy ne legyetek hálátlanok, de mendenkoron kellemetest dicsérjétek Istent. Ez bódogságos atyának beszédire mend az madarak kezdék megnyitni orrokat, kiterjeszteni szárnyokot, kinyújtani nyakokot, és tisztesen fejeket lehajták földiglen. És ő éneklésekvel és mívelkedésekvel mutaták, hogy az beszéden, kiket szentatya mondott vala nekik, sok képpen örvendeznek vala. De szentatya azonképpen mikor ezeket őrizné, csodálatost örüle és csudálkodik vala madaraknak ezenne sokaságáról és őnekik különb-különb szépségéről és nyájas sokaságokról, és őket Teremtőnek dicséretire édesen hívja vala. És azért ő köztük Szent Ferenc csudálatost dicséri vala Teremtőt.

Szabó Magda: Az őz

(részlet)

Az állatokat mindig szerettem, tulajdonképpen még az Ambrus disznóit is, sírtam, mikor levágták őket, holott kaptunk kóstolót; nem ettem belőle, pedig milyen jó szaga volt. Apám mézen, tejen, tojáson, vajon élt, mi meg azon, ami éppen akadt, nálunk nem gyűlt meg moslék soha, nem tudtunk kutyát tartani. Egy időben selyembogaraim voltak, aztán az iskolában szertáros lettem, kaptam egy kimustrált akváriumot, akkor guppikat tartottam, míg meg nem döglöttek sorra. Angélának őze volt, az őz miatt mentem el hozzá egyszer, mikor már készen voltam a délutáni munkámmal.


Környezeti nevelés

A cél olyan ökológiai szemléletmód kialakítása, ami biztosítja, hogy a gyerekek ne veszítsék el a kapcsolatukat a földdel, az évszakok változásával, a természet ritmusával, az élővilág szépségével, titokzatosságával.

Magyarországi Élőfalvak

„Ismerjük meg a természetet és a természetünket, hogy képesek legyünk örülni egy olyan világnak ami a harmónia és helyes arányok szerint működik, és mert nincs jó élet a hamisságban.”

 

Szelíd energia

A tanösvény a Nomád Tábor területén fölállított 10 állomásból és az állomásokon működő szelíd energia berendezésekből áll.

Fenntarthatóság

A szerves- gazdálkodási programunkkal partnere szeretnénk lenni mindazoknak, akik érintettek és érdekeltek a fönntarthatósági programokban.